- rendkÍvüli
- cikkünk folyamatosan frissül
- videó
- GALÉRIA
Legálisan tartott pisztolyát használta a támadáshoz.
Egy hónappal ezelőtt már tartott attól, kormánya ellen támadás készül.
Több oka is lehetett a támadásra az elkövetőnek.
Egy kormányülés után dördültek el lövések.
Eközben a hadsereg csapatokat vont ki a határ menti Harkiv régióból.
Az orosz honvédelmi miniszter leváltásáról és a kínai elnök magyarországi látogatásáról is beszélt a szakértő.
Gyimesi György az Indexnek: Ide vezet a gyűlölet, amit a szlovák miniszterelnök ellen szítottak.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Egy apa és egy fiú megrendítő találkozása.
4 gyermekük is elkísérte őket, egy belvárosi luxushotelben szálltak meg.
Videós stábunk egy igazán különleges leletegyüttes feltárásánál lehetett jelen, ahol nemcsak klasszikus régészeti módszertannal találkozhattunk, hanem olyan különleges technológiákkal is, amelyeket ritkán lehet munka közben látni.
Támogatott tartalomMegszületett az ítélet.
Barok István 70 évet élt.
Lefotózták a producert.
A vadbiológus szerint kizárt, hogy „útlevéllel” lépnék át a szlovák határt.
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
Vitézy Dávid közösségi oldalán üzent a főpolgármesternek.
Az Európai Bizottság elnöklésére többen is pályáznak.
Hét év után jogilag lezárult Novozánszki Fanni ügye.
Mutatjuk a részleteket.
Rossz hírt kapott Varga Mihály.
Pornográf jelenetre bukkantak a nézők.
Péntektől kell résen lenni.
A férfi korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.
Az még kérdéses, hogy mond-e beszédet.
Ha elég fejlett, a technika messziről látható.
Öltönyben próbálták ki az erősítő sporteszközöket.
Az orosz elnök fiatalítást hajtott végre.
Pintér Béla ugrott be helyette.
A húzóágazatként beharangozott szektorral szembeni várakozások elszállni látszanak.
Ha felveszi a golyóálló mellényt, ma is élne.
A lövöldözésnek civil áldozatai is vannak.
Az autógyárak nem fognak örülni.
Az evangélikus lelkész gyerekek százait mentette meg a biztos haláltól.
De tényleg ennyire fontos?
Álmaik állása rémálommá vált.
A szlovák miniszterelnöki elleni merénylet sajnos nem példa nélküli, számtalan politikust ért hol sikeres hol sikertelen támadás.
A tanú nem segített megérteni, pontosan mit látott tíz évvel ezelőtt.
A szövetségi kapitány beszélt ifj. Lisztes Krisztián helyzetéről is.
Amikor kötötték a szerződést, nem gondolták, hogy ilyen vége lesz.
Jürgen Klopp segítője Ausztriába teszi át székhelyét.
Újra megsérült a hétvégi bajnokin.
A Tottenham Hotspur ellen Erling Haaland volt a nyerőember.
5 olyan helyet gyűjtöttünk össze, ahol kívülről szinte alig látszik, hogy egy rejtett, apró kerthelyiséggel is rendelkeznek.
Kvízünkben többek között a Fővárosi Nagycirkuszról, a Hilton Szállóról, a Planetáriumról és a Komjádi uszodáról tettünk fel kérdéseket.
Miben más egy kuvasz, mint a többi pásztorkutya?
Hatalmas árat fizet bájos külleméért a világ egyik legnépszerűbb macskafajtája
Rengeteg az előítélet a fajtával kapcsolatban. Lássuk, mi az igazság!
Hogyan gondolkozik az eutanáziáról a mesterséges intelligencia?
Az ismertségét arra használjuk, ami előrébb viszi a világunkat.
Hogyan lehet kihozni egy utazást fillérekből?
Mégis másoknak segít és családot alapított.
Minden egy helyen, csak egy kicsit másként.
A magyar nyelvnek különösen fekszik ez a műfaj.
Elképesztően jól sikerült az év első Parkoló Parádéja: volt vidám autóztatás, egy rakás terepjáró, rengeteg klassz autó és hihetetlen mennyiségű mosolygó arc.
Az élet rendesen átírta a terveket.
Kifejezetten üdítő élmény ez a sorozat, amiben holdbázisokat, marsbázisokat, aszteroida-bányászatot tárnak a néző elé.
Megoszlik a vélemény arról, hogy hasznosak vagy károsak-e a hangyák, de otthon nem szeretjük őket. Néhány ötletet hoztunk az elűzésükhöz.
Nem mindegy, milyen kutunk van, főleg a mostanában előforduló hosszú, forró és száraz periódusokban.
Talán ez a tavasz egyik legmenőbb zöldsége!
A program az 1990 előtt épült ingatlanok fejlesztését támogatja. Cikkünkben a részletek, összegek, felhasználhatóság.
Gyakorlatilag ők honosították meg a chiliszószokat Magyarországon. Hogyan lehet egy ilyen vállalkozás fenntartható?
Egy hónap múlva megkezdődik az Európa-bajnokság. Kedden Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott keretét.
Zoran Lesjak a szezon végén távozik a zalaegerszegi csapattól. A rutinos játékos elmondta, még nem szeretne visszavonulni.
Az Újpest a hivatalos oldalán számolt be a keretet érintő változásokról. A közleményből kiderül, hogy öt légiós is távozik.
Marco Rossi nem szereti az alibiző játékosokat, és nagyon örül, hogy szinte mindenkire számíthat a legjobb játékosok közül az Eb-n.
A Ferencváros szerdán a Pakssal találkozik a kupadöntőben, úgy fest, Sztankovics nem változtat a kapusposzton.
Veszprémben új időszámítás fog kezdődni a következő idényben. Pető Tamás a váltás ellenére maradhat a bakonyi klubnál.
A Szpari az utóbbi időben a hazai mérkőzéseit Balmazújvárosban vívja, mivel Nyíregyházán új stadion épül.
Az átigazolási hírekben járatos Fabrizio Romano az X-en közzétett bejegyzésében Gulácsi Péter helyzetével foglalkozott.